Deutsche Telekom Csoport IT kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Deutsche Telekom Csoport IT
Gyakorlatot és állásajánlatot is szerezhetnek az Óbudai Egyetem új tanszékének hallgatói
Deutsche Telekom Csoport IT kihelyezett tanszék néven új fakultációt alapított a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) a T-Systems Magyarországgal és a Magyar Telekommal együttműködésben. Az Óbudai Egyetemen a tavaszi félévben induló új oktatási programban először DevOps témakörben tartanak majd kurzust, amelyet a jövőben további tantárgyakkal terveznek kiegészíteni.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.